Jó Gének Jó Élet ​Alapítvány

Molekuláris Medicina Mindenkinek ismeretterjesztő rendezvény szervezése évente egy vagy két alkalommal. Az előadások témájára bárki tehet javaslatot, pl. betegszervezetek. Ezek alapján a betegeket és hozzátartozóikat érdeklőd témában szervezzük meg a programot meghívott előadókkal.

 

Az alapítvány minden évben támogatja néhány kiválasztott orvos, asszisztens vagy PhD hallgatók továbbképzését hazai ill, külföldi konferenciákon.

 

Céljaink között szerepel támogatni a Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének fekvőbeteg osztályának kialakítását, mely lehetővé tenné a súlyos, mozgásukban korlátozott betegek optimális kivizsgálását, infúziós kezelések megvalósítását, valamint az új gyógyszerek fejlesztéséhez szükséges klinikai vizsgálatok kivitelezését.

 

Az alapítvány rendszeresen támogat olyan betegeket, akiknek a diagnosztikai vizsgálata jelenleg csak külföldön elérhető.